Ez is egy újabb történet lesz. Annyit árulok el róla egyenlőre, hogy egy lány életéről szól, pontosabban a naplójáról. Ennek a lánynak hétköznapi élete van, de persze mindig történik vele valami apró dolog, amit aztán jól felfúj.
Bevallom, a történetben velem megtörtént esetek is előfordulnak, de legyen titok, hogy melyek azok. :)
Amit még tudni kell, hogy a egy bejegyzés a blogon, egy naplóbejegyzés.
Csak ennyit akartam. :)
Hamarosan felkerül az "Egy átlagos napon" folytatása. Felkészülni, mert ez egy hosszabb, sok-sok részből álló történet lesz! Remélem minden kedves olvasónak tetszeni fog. :)
Már dolgozgatok két jó kis történeten is, szóval nem olyan sokára, talán egy év (:DD) múlva felkerülnek. Addig maradok a rövid kis mesék mellett. :)
Ez is egy átlagosnak tűnő napon történt...
Hulla fáradtan kászálódtam ki az ágyból és dühösen nyomkodtam a telefonomat , hogy végre álljon le az a nyamvadt ébresztő,de mintha csak élne, és kiakarna szúrni velem, nem hallgatott el. Már vagy három perce szórakozhattam vele, amikor végre sikerült kinyomnom. Hálásan felsóhajtottam, és kimentem a konyhába. Elkészítettem a szokásos reggeli kávémat. Amíg készült, bekapcsoltam a TV-t, hogy okuljak kicsit, de leragadtam a mesecsatornánál. Most mi van?! Nem lehet olyan könnyen leszokni róla. Sajnos pont egy sorozat végén kapcsoltam oda, így jött a fárasztó reklám. AHHHH! De mivel én vagyok Miss. Lusta, ezért eszem ágában sem volt, hogy az asztal másik végén lévő távirányítóhoz nyújtózkodjak, ezért maradtam inkább a reklámnál.
A kávém elkészült, fogtam egy kendőt, óvatosan megfogtam, hogy még véletlenül se égessem meg magam, és letettem a konyhaasztalra. Megfújtam, majd belekortyoltam az életemet megmentő kávémba. Komolyan, nem is tudom mit kezdenék nélküle. Szóval kortyolgattam a reggelimet és közben egy érdekes reklámra figyeltem fel. Magazinokkal kapcsolatos valami volt. Aztán mikor ahhoz a részhez ért, hogy munkatársat keresnek felkaptam a fejem. Egy kis kávé is került a terítőre. Munkatársat keresnek? Pont ez kell nekem! Egy jó kis állás. A mostani újságkihordás, nem volt valami nagy szám és nem is igazi munkának számít. Szóval itt az ideje, hogy ne szállítsam, hanem készítsem a magazinokat!
Végig aggódtam az egész utat a suliig, ahol már várt a busz. Odamentem Lindához és Karolához, aztán gyorsan felültünk a buszra, mert ott védve vagyunk a támadások elől. Az út röhögéssel, evéssel és béna popdalok éneklésével telt. Szóval, csak egy szokásos sulis kirándulás.
Mikor elérkezett az idő, azaz le kellett szállni, Linda és Karola megszorította a kezem és egymásra néztünk, amolyan, itt a vég nézéssel. Leértünk a buszról, majd megtettük az első lépéseket és még külön hálát adtunk azért, hogy pont egy tóhoz kellett jönnünk, amikor annyi más hely van a városban.
Hármasával mentünk, és titokban, de próbáltam magam előtt tartani a lányokat, hogy inkább őket dobálják meg, mint engem, csak sajnos arra nem gondoltam, hogy hátulról is lehet támadni. A fiúk mellett ott állt harcra készen a sáros pocsolya, amibe könnyedén belemarkolt a csapat srác. Már nem volt időm elmenekülni. Eltalálta az arcomat a mocskos trutyi. Addigra Karola és Linda, már elfutottak, úgyhogy rohantam én is, ahogy tudtam. De valamivel nem számoltam. Sajnos, a sártól nem láttam tisztán, így bele futottam egy hatalmas sártengerbe. A következő pillanatban már a földön voltam és nagyon fájt a bokám. Odajött hozzám Ádám és felsegített.
- Miért segítesz? – kérdeztem értetlenül, hiszen, az előbb még a fiúkkal dobáltak minket.
- Hát, kicsit bánt, amiért megdobtalak. – vakargatta a fejét.
Elmosolyodtam, mert egy ilyen bocsánatkérés, Ádámtól elég ritka. Bár a lábam megrándult, azért nem volt olyan szörnyű ez a kirándulás. És a balesetnek köszönhetően, védve vagyok a támadásoktól, de persze volt olyan tanár, aki már megint azt kérdezte, hogy miért fetrengtem a sárban. Én ezt sosem fogom megérteni.
Lilla vagyok. Egy átlagos, 13 éves lány, aki halálra unja magát az iskolában és a nyári szüneteken is. Viszont az osztálykirándulásokon az egész osztály elemében van.
Ma, az iskolánktól, legalább 5 km-re lévő tóhoz mentünk. Az egész városban, csak ez az egy állóvíz van, meg néha az esős napokon keletkezik néhány nagyobb pocsolya, a fiúk legnagyobb örömére. Ilyen napokon nem ajánlatos kimenni a szünetekben, mert akkor biztos lehetsz benne, hogy legalább egy sáros zuhanyt kapsz. De sajnos a legtöbb esetben, nem tudsz elmenekülni a tanárok elől, akik csak ezt tudják hajtogatni: "Mars ki az udvarra!" Szóval az őszi napokon, különféle rejtekhelyeket kell keresnünk, hogy még véletlenül se legyünk sárosak, mert akkor meg a szüleink harapják le a fejünket. Pff, kész rémálom.
Szerintem nem csak én, de rajtam kívül legalább még tíz lány, tutira szétaggódta a fejét, hogy nehogy éjszaka egy kicsit is essen, mert akkor vége a felszabadulást jelentő kirándulásnak!
Amikor felkeltem, az első az volt, hogy kinézzek az ablakon. Na ne! Az éjszaka csak úgy szakadt az eső. Na, kösz szépen. Még csak ősz eleje van és elég meleg, de én mégis három réteget húztam magamra, a biztonság esetére és az egész tetejére, egy esőkabátot vettem. Komolyan mondom, ennyit még nyáron sem izzadok. Nem csak a négy réteg ruha miatt, hanem az iszonyatos aggódás miatt is. De halál komolyan mondom, ez tényleg a világ legrosszabb dolga. A sár a hajadban, olyan, mintha három hete nem mostál volna hajat. Aztán a ruhád, akár a kukázott cucc. A legrosszabb pedig csak most jön. A tanárok téged szidnak le, amiért "fetrengtél a pocsolyában". Ez most komoly? Én fetrengek a pocsolyában!? Hah, nehéz az élet!